Paradicsomos szendvics lágy tojással
Rostanyag: kb. 3.8 g
1 kisebb tojás,
fűszeres só,
frissen őrölt fehér bors,
10 g vaj,
1 csomó metélőhagyma,
1 nagyobb paradicsom,
1 szelet szezámmagos extrudált kenyér /vagy helyette abonett.
Hat perc alatt főzzünk lágy tojást, tisztítsuk meg és tegyük pohárba. Villával kissé nyomjuk szét, sózzuk, borsozzuk meg, és tegyük a tetejére a vaj felét. Mialatt fő a tojás, mossuk, szárítsuk meg és vágjuk fel a metélőhagymát, majd mossuk meg és szeleteljük fel a paradicsomot is. A kenyeret kenjük meg a maradék vajjal, rakjuk rá a paradicsomszeleteket - sózzuk és borsozzuk meg, díszítsük metélőhagymával. A hagyma felét a tojásra is szórhatjuk. Édesítés nélküli kávét, teát vagy gyógynövenyteát igyunk hozzá.
Aki a reggelihez gyümölcsvagy zöldséglevet iszik, számoljon azzal, hogy 1 dl paradicsomlé körülbelül 17 kalóriának, ugyanennyi narancslé 47 kalóriának, grapefruitlé pedig 43 kalóriának felel meg, így néhány étkezés közötti falatkáról le kell mondani. A vajat kalóriaszegény vajkrémmel helyettesítve viszont megtakaríthatunk 30 kalóriát.
Fűszeres zsemle
Rostanyag: kb. 3.8 g
1 rozsos zsemle, kb. 50 g
25 g margarin vagy vajkrém,
tengeri só,
fűszerek, például mustármag, pirospaprika.
Vágjuk fel a zsemlét, és mindkét felét kenjük meg. Tetszés szerint szórjuk meg őrölt fűszerekkel és sóval. Gyógynövényteát igyunk hozzá. Másképpen: A rozsos zsemle helyett ehetünk három szelet exltudált kenyeret, melyet 20 g vajkrémmel vagy 10 g vajjal kenjünk meg. Változatossá tehetjük a reggelit, ha a zsemlét vagy a kenyérszeleteket földimogyoró krémmel fogyasztjuk. Vaj helyett tehéntúróval is ízesíthetjük a kenyeret, ehhez is jól illenek az őrölt fűszerek. Tanács: Ha valakinek gyakran támad kedve egy-egy erősebb, ízesebb falatra, érdemes a fűszeres zsemlék között válogatnia.
Pikáns húsos szendvics
Rostanyag: kb. 4,9 g
fél uborka,
fűszeres só,
100 g sovány túró,
4 evőkanál ásványvíz,
1 kávéskanál mélyhűtött kapor,
1kávéskanál búzacsira,
2 szelet szezámmagos extrudált kenyér,
25 g marhasült
Folyó vízben, kefével alaposan mossuk meg az uborkát, majd aprítsuk lel és keverjük el a fűszeres sóval. Keverjük habosra a túrót az ásványvízzel, a kaporral, a búzacsirával és az uborkával, kenjük meg a kenyérszeleleket az uborkás túróval, tetejükre tegyünk egy-egy vékony szelet marhasültet. A húsról a zsíros részeket feltétlenül vágjuk le. Édesítés nélküli gyógynövénytea illik hozzá.
Fasírt póréágyon
Rostanyag: kb- 7.2 g
250 g póréhagyma (tisztítva, merve),
15 vaj,
I kávéskanál citromlé.
tengeri só,
cayenne-bors,
őrölt szerecsendió,
1 evőkanál (20 g) 20% zsírtartalmú tejföl,
1 kisebb sárgarépa,
1 fej gyöngyhagyma,
125 g darált marhahús,
2 kavéskanálnyi apróra vágott petrezselyem,
Frissen őrölt fehér bors.
Alaposan mossuk és szárítsuk meg a póréhagymát. majd szeleteljük vékony karikákra, A vaj felét serpenyőben forrósitsuk fel, és gyakori forgatás közben pároljuk üvegesre a pórét. ízesítsük a citromlével, sóval, cayenne-borssal és szerencsendióval, majd fedő alatt még öt percig pároljuk. A tűzről levéve kevérjük hozzá a tejfölt, és tartsuk melegen. Közben hámozzuk meg és reszeljük finomra a sárgarépát, tisztítsuk meg és vágjuk apróra a gyöngyhagymát. A petrezselyemmel együtt adjuk mindkettőt a darált húshoz. A sóval és borssal is ízesített masszából formáljunk két pogácsát. A maradék vajat teflonserpenyőben forrósítsuk fel, és süssük ropogósra lassú tűzön a húspogácsák mindkét oldalát. Ha egy szem 115 g-os főtt krumplit is megeszünk hozzá. a fogás kalóriaértéke 100-zal nő.
Csirkemell citromos mártásban
rostanyag: kb. 0.3 g
1 db 125 g-os csirkemell, szárnyashoz való fűszerkeverék
10 g margarin,
1 fej gyöngyhagyma,
1 kisebb citrom,
2 evőkanál száraz fehér bor,
1 evőkanál (15 g) sovány tejföl,
1 tojássárgája,
őrölt szerecsendió,
tengeri só.
A csirkemellet szalvétával szárítsuk meg, bőrét óvatosan vagdossuk be. Dörzsöljük bele a fűszerkeveréket. Teflonedényben olvasszuk fel a margarint, és a húst 12-15 percig gyakori forgatás mellet minden oldalán süssük ropogósra. Először bőrével lefelé helyezzük az edénybe, hogy minél több zsír süljön ki belőle. Hámozzuk meg és vágjuk vékony karikákra a hagymát. Nyolc perc múlva a hagymát is tegyük a serpenyőbe.
Forró vízben mossuk meg a citromot, szárítsuk meg, és héjából vágjunk vékony csíkokat. Vágjuk be a gyümölcsöt, és óvatosan nyomjuk ki a levét.
A megsült húst tartsuk melegen. A zsiradékot öntsuk le. és a sütésnél keletkezett húslevet forraljuk fel a borral és a tejföllel. Ízesítsük citromlével, sóval és őrölt szerecsendióval. A tojássárgáját kevés mártással keverjük el és sűrítsük be vele a mártást.
A citromos csirkéhez tálalt 75 g főtt tészta kalóriaértéke 100. Tálaláskor díszítsük citromhéjából vágott csíkokkal.
Párolt spenót buggyantott tojással
Rostanyag: kb. 7.9 g
300 g friss spenót,
tengeri só,
2 kis fej hagyma,
7 gerezd fokhagyma,
20 g vaj,
egy öntet ecet,
1 nagyobb tojás,
frissen őrölt fekete bors,
reszelt szerecsendió.
Tisztítsuk és jól mossuk meg a spenótot, fazékban forraljunk sós vizet és a szűrőben lecsöpögtetett spenótleveleket kb. 30 másodpercre mártsuk bele. Emeljük ki és öblítsük le hideg vizzel. Nyomjuk ki a vizet a spenótból, és ha úgy jobban kedveljük, vágjuk a leveleket kisebb-nagyobb darabokra. Tisztítsuk meg és vágjuk a vöröshagymát nagyobb, a fokhagymát kisebb kockákra, mindkettőt pároljuk üvegesre a vajban. Adjuk hozzá a spenótot, sózzuk meg és fedő alatt kb. 10 percig pároljuk a saját levében. Kisebb fazékban forraljunk sós ecetes vizet. Amikor elérte a forráspontot, üssük merőkanálba a tojást, és óvatosan engedjük bele a vízbe. 4-5 percig főzzük, majd szűrőkanállal emeljük ki és tegyük szalvétára. A tojásfehérje lelógó darabjait késsel vágjuk le. A borssal és szerecsendióval ízesített spenótot tegyük tányérra. Helyezzük középre a buggyantott tojást, és bőségesen szórjuk meg frissen őrölt borssal.
Vegyes gombaragu tojással
Ftostanyag: kb. 43 g
100 g laskagomba,
100 g apró csiperkegomba,
1 fej gyöngyhagyma,
1 kávéskanál vaj,
tengeri só,
4 szál petrezselyem,
1 kávéskanál csípős mustár, 1 kávéskanál borecet,
frissen őrölt fehér bors,
1 kisebb tojás sárgája,
2 evőkanál tejszín.
Tisztítsuk meg a gombákat, a kemény szárát dobjuk el, a laskagombát apró darabokra, a csiperkét vékony szeletekre vágjuk. Tisztítsuk meg, vágjuk apró kockákra és forró vajban pároljuk üvegesre a hagymát. Mindkét gombát adjuk hozzá, és sózzuk meg. Addig kevergessük, amíg a csiperke levet ereszt. Közben mossuk meg, csöpögtessük le és vágjuk apróra a petrezselymet. Keverjük a gombához a mustárt és az ecetet, bőségesen ízesítsük borssal. A tojássárgáját és a tejszínt keverjük el kevés gombalével, majd ezzel sűrítsük a fogást. Ekkor természetesen már nem szabad forrnia. Tetejére szórjunk petrezselymet. Ha napközben sikerült egy 100 kalóriás falatkát kihagyni, most 45 g korpás kenyeret vagy 2 kis krumplit (140 g) vagy 100 g főtt rizst (30 g rizsből) ehetünk a gombához.
Paradicsomos brokkoli csőben sütve
Rostanyag: kb. 9.3 g
250 g brokkoli,
tengeri só,
1/2 kávéskanál olaj,
1 húsos paradicsom,
1 kisebb tojás,
2 evőkanál tej,
frissen őrölt fehér bors,
reszelt szerecsendió,
20 g frissen reszelt parmezánsajt.
Tisztítsuk meg a brokkolit, a levelét vágjuk vékony csíkokra. A rózsáit vágjuk le a száráról, hámozzuk meg és vágjuk 3 cm-es darabokra. Forró sós vízben öt percig főzzük a rózsaját és a szárát, majd szűrjük le, öntsük le hideg vízzel és csöpögtessük le.
Kis tűzálló edényt kenjünk ki az olajjal. Helyezzük bele a brokkolit. A megmosott és gerezdekre vágott paradicsomot tegyük a tál közepébe és az egészet enyhén sózzuk meg. Keverjük össze a tojást a tejjel, kevés sóval. Bőségesen ízesítsük borssal és szerecsendióval, majd öntsük a zöldségre. Tegyünk rá reszelt sajtot, és előmelegített grillsütőben körülbelül 5 percig, vagy addig süssük, amíg a sajt kissé pirulni kezd.
Másképpen: Brokkoli helyett készíthetjük a fogást 250 g karfiolrózsából, vagy 250 g hosszúkás csíkokra vágott karalábéból, esetleg 300 g szeletelt zellerszárból. A karalábénak és a zellernek a levelét is tegyük bele: ezek fontos tápanyagokat tartalmaznak. Legjobb, ha a már készre sült fogást szórjuk meg apróra vágott levelekekel.